94|105
Rikiki

Beküldő: Kuci

AZ elejétől a végéig izgalmas játék,melyben megell saccolnod hány lapot viszel el,az aduval előtérben.

Kategória: Kártyajátékok
Értékelés: 
Korajánlás: 9-99
Játékosok száma: legalább 2

Először mindenki egy lapot kap, majd minden körben eggyel többet, és húznak egy lapot aduszínnek is. Mindenki eldönti, hogy hányat fog ütni, majd háromra ezt megmutatják, esetleg sorban mindenki bemondja, de ekkor az utolsó játékos nem mondhat olyan számot, amellyel a mondott számok összege éppen a játékosok kezében lévő lapok számával egyezne meg. A vállalt értékeket esetleg felírják.
A játék során színre szín kötelező, felül ütni nem, adut tenni pedig vagy igen, vagy nem. Először az osztó utáni hív, utána pedig az, aki ütött.
A játék végén mindenki megszámolja, hogy hány ütése van. Ha ezt a számot mutatta a játék elején, akkor kap 10 pont jutalmat és még kétszer annyit, ahány ütése volt. Ha nem, akkor minden eltérésért két pontot levonnak tőle. (Esetleg 5 pont a jutalom, és 3 pont a jó illetve rossz ütések díja.)
Az első körben ahelyett, hogy mindenki a saját lapját nézné meg, a homlokukra teszik a lapot, így mindenki csak a többiek lapját látja.
Ha elfogyott a pakli, akkor elindulnak visszafelé, egészen egyig.

Szükséges eszközök
Értékeld Te is!
A játékverzió érékeléséhez be kell jelentkezned.

Hozzászólások

Összes hozzászólás megjelenítése (12)

egon - 2010.12.31 07:04

nagyon jó játék

ancsucska - 2010.05.21 02:59

jó ez a játék

csipi - 2009.11.29 01:59

azért egy próbát megér

rotta - 2009.11.29 12:40

tetszik,csak még egyszer el kell olvasnom!

csipi - 2009.11.29 11:07

kissé bonyolult

toto - 2009.11.22 11:19

imádom!!!

monica009 - 2009.10.28 08:50

jónak tűnik, ki fogjuk próbálni

csigubigu - 2009.10.02 10:01

Kicsit bonyolultnak tűnik első olvasásra, de könnyen belejön az ember, ha kipróbálja. Régebben baráti társasággal éjszakákon át játszottuk.

dawe - 2009.08.15 04:00

Hát igen, többszöri elolvasás után jónak igérkezik...

Bettuskaaaaaaaa - 2009.08.14 05:04

sztem nagyon joo nekem nagyon teszik:P:D

elbandi - 2009.08.10 12:29

nehéz felfogni

Bütyök - 2009.08.09 11:56

Bonyolult.

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Beküldő: Chio

A résztvevők száma ideális esetben négy. Három játékos részvételénél a treff 2-t kivesszük a csomagból. A játék célja az előzetesen bejelentett ütésszámot teljesíteni.A lapok rangsora a hagyományos: 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, bubi, dáma, király, ász. Aduszín nincs, a lapok csak saját színükben képesek ütni.

Kategória: Kártyajátékok
Értékelés: 
Korajánlás: legalább 7
Játékosok száma: 3-4

A játék menete: Felülütési kötelezettség nincs, színre szín adása azonban kötelező. Az ütést szerző játékos hív ki lapot a következő ütéshez. A rikiki minden mozzanata jobbra tartással folyik. Egy négy személyes parti 26 osztásból áll: 13 a növekvő, 13 a csökkenő szakaszban. Három személy játékánál kétszer 17 osztást játszanak. Növekvő szakasz: az osztó mindenkinek egy lapot ad zártan. A játékosok kártyáik megnézése után ujjaik felmutatásával egyszerre nyilatkoznak: a lehetséges egy ütést el akarják-e vinni, vagy sem. Az osztótól jobbra ülő kezdi a játékot, kártyáját nyitottan teszi az asztal közepére, majd sorra a többiek is. Megszerzi az ütést az a játékos, aki a hívott lappal azonos színben a legmagasabb rangú kártyát teszi. A második osztásnál kettő, a harmadiknál három, a negyediknél négy lapot osztanak Az egy játékosnál lévő kártyák száma a tizenharmadik játékban 13 lesz. A játékosok ennek megfelelően próbálják tervezni ütéseik számát. Csökkenő szakasz: ismét 13 kártyát kapnak a játékosok, majd mindig eggyel kevesebbet, egészen a kiinduló helyzetig, az egy lap osztásáig. Pontozás:A teljesítmények értékelése pontozólapon történik. Minden osztásnál jegyzik a játékosok által vállalt és teljesített ütések számát. A rikikit többféle pontozással játsszák. Mi ezek közül választottunk egy lehetőséget, melyben csak a jó teljesítményeket díjazzák.
nem vállalt ütést és teljesítette: 10 pont;
vállalt ütést és teljesítette: 10 pont;
vállalt ütést, de nem teljesített egyet sem: hiányzó ütésenként - 2 pont;
vállalt ütést, de kevesebbet ütött: teljesített ütésenként 2 pont, - hiányzó ütésenként - 2 pont;
vállalt ütést, de túlteljesített: 10 pont, - többletütésenként - 2 pont.

A játékot az a személy nyeri, aki az osztások során a legtöbb pontot gyűjti össze.

Szükséges eszközök
Értékeld Te is!
A játékverzió érékeléséhez be kell jelentkezned.

Hozzászólások

rotta - 2010.07.12 06:32

ez jó játék

Szólj hozzá Te is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.