Vendégváró falatkák

Sajtos Stickletti pálcikából 2-t összefogunk és vékonyra szelt bacon szalonnával becsavarjuk. (a szalonnára fektethetünk vékony sajtszeletet is ízlés szerint). Az így kapott szalonnás rúdra olivabogyót szúrunk.
Ilyen egyszerű az egész! »

Értékelés: 
Beküldő: doki

Sült hagymakarikák chipsburokban

A hagymát nagy karikákra vágjuk, bepanírozzuk. Először lisztbe, majd tojásba végül az apró darabokra tört chipsbe, forró olajban kisütjük. »

Értékelés: 
Beküldő: bucibigyo

Sajtszósz

A lisztet (esetleg keményítőt) a tejjel csomómentesre keverjük, és tűz felett besűrítjük. Hozzáadjuk a kétféle reszelt sajtot, a sajtkrémet, a sót, addig melegítjük, míg minden fel nem olvad benne. Én szoktam kevés fokhagymaport is tenni bele, még pi »

Értékelés: 
Beküldő: chillous

Tepertőkrémes pirítós

Vehetünk kész tepertőkrémet is, de amit magunk készítünk el sokkal finomabb. A tepertőt késsel vágjuk ki a bőréből, majd turmixoljuk össze. A hagymát és a fokhagymát tisztítsuk meg és vágjuk nagyon apróra. Valamennyi hozzávalót kavarjuk össze. A fűs »

Értékelés: 
Beküldő: Marianna11

Sült krumpli paradicsomszósszal

A paradicsomokat megmosom, meghámozom, feldarabolom, és egy tálba teszem. A fokhagymát megpucolom. Egy kis fazékban pici olajat hevítek. Beleteszem a reszelt fokhagymát, a bazsalikomot. Mielőtt a fokhagyma elkezd megpirulni, belerakom a paradicsomot. »

Értékelés: 
Beküldő: Marianna11

Szósz sültkrumplihoz

A hagymát és a fokhagymát olajon megpirítjuk,hozzákeverjük a paradicsomot(megmosva és hámozva) és a ketchupot/sűrített paradicsomot. Majd oreganóval,sóval és borssal,és bazsalikommal ízesítjük. Ha túl savanyú lett,szórhatunk bele cukrot is. A merésze »

Értékelés: 
Beküldő: barbie13

Tzatzikis szósz

A fokhagymát megtisztítom és összenyomom. A tejfölbe belekavarom a tzatziki port és a fokhagymát. Ezt a szószt a pirítós darabokra kenem. »

Értékelés: 
Beküldő: Zolee

Zöldséges krémsajtos falatok

A hozzávalókat nagyon apró kockákra vágjuk, majd alaposan keverjük össze a krémsajttal. Pirítóssal fogyasszuk. »

Értékelés: 
Beküldő: Zolee

Fokhagymás Stickletti

A fokhagymát tisztítsd meg, és fokhagymanyomón nyomd bele a tejfölbe. Keverd el. Ebbe lehet mártogatni a Sticklettit. »

Értékelés: 
Beküldő: Zolee

Chipses előétel

A hozzávalókat szépen megmossuk, és kockákra vágjuk. Egy nagy fatálon csomóba halmozva kínáljuk. »

Értékelés: 
Beküldő: Zolee