Újkrumpli a chipses tasakokban
Eddig az aszály volt a gond, jövőre a biodízel.
Az elmúlt két évvel ellentétben az idén nem fenyegeti alapanyaghiány miatti üzemszünet Magyarország egyetlen működő burgonyachips gyárát. 2006 és 2007 nyarán a zirci üzem csaknem leállt, mert az aszályos időjárás későbbre tolta a burgonyaszezont. Az idén azonban elegendő a csapadék, így június vége óta szinte ömlik a friss újburgonya a gyártósorra. Zircen egészen szeptember közepéig kizárólag frissen felszedett burgonyát dolgoznak majd fel.
Borbély György, a Chio Magyarország Kft. termelési ügyvezető igazgatója azonban megjegyzi, hogy az élet náluk sem fenékig chips: „ Bár az idén nincs gond a burgonya mennyiségével, de termelőink azt fontolgatják, hogy jövőre krumpli helyett az üzemanyagnak való repce termesztésébe fognak, mivel az jóval jövedelmezőbb a chipsburgonyánál. „
A chipskedvelők egyelőre mégis örülhetnek. A burgonyachips a GfK Hungária piackutató intézet adatai szerint csak 9,2%-kal kerül többe mint egy évvel ezelőtt és ezzel elmarad az élelmiszerek átlagosan 12,5%-os drágulásától. Ráadásul az újburgonyából sütött chips valamivel finomabb is a többinél.
Zirc, 2008.07.14.
